Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 



Procyon-beliek



A legtöbb, bolygójáról kirajzó rigeli a Procyon rendszere felé vette az irányt és fogott hozzá civilizációja újjáépítésének. A Procyon kettős csillagrendszer, 11.4 fényév távolságra a Földtől. A jelek szerint a rigeliek a negyedik bolygón alapították meg új kolóniájukat. Andrews szerint a Procyon-beli kolónia felvirágzott, mindaddig, amíg a jelenleg a Rigelt uraló szürkék fenyegető jelenlétébe ütközött, akik uralmukat a Procyonra is ki akarták terjeszteni. Khyla elmesélte az a taktikát, ahogy a szürkék próbálták uralmuk alá hajtani a Procyont:



„A szürkék eleinte néhány nagykövet révén látogatást tettek nálunk, aztán különböző területek specialistáit küldték, akik igen hasznosak voltak a számunkra, részt vettek különböző programokban, melyek során együttműködtek velünk, végül, mint turisták jelentek meg nálunk. Ami eleinte csöpögés volt, később áradattá terebélyesedett, ahogy soha nem látott számban érkeztek hozzánk, lassan de biztosan beépültek társadalmi rendszerünk minden részébe, beférkőztek még a legtitkosabb vezető csoportjainkba is… pontosan úgy, miként a ti bolygótokon, ahol elkezdtek teljesen tisztességtelen módszerekkel ellenőrzést gyakorolni a CIA és a KGB vezető tisztségviselői felett, olyan technikákkal, mint például a telepátia vagy a hipnózis, mely az agynak a legősibb területére, a hüllőagyra hat, éppen olyan technikákat vetnek be, mint a Procyonon… Kialakítottak egyfajta telepatikus hipnotikus kontrollt a vezetőink felett. A vezetőink felett és majdnem mindannyiunk felett, ez az egész olyan volt, mintha valamilyen végzetes jóslat megvalósítása felé rohannánk, mintha be lennénk programozva valamilyen rituális fekete mágia révén, melynek a jelenlétét nem voltunk képesek felismerni.

Khyla aztán tovább folytatta a szürkék által a Procyon lakosainak jelenlegi rabszolgasorba kényszerítésének történetét, mely alól a legtöbb procyoni képtelen megmenekülni. Fejlett „multidimenzionális tudatosság” elvét magába foglaló időutazási technológiákat alkalmazva, valami olyasmit, ami gátolja a szürkék degradált genetikus állományának duplikálódását, azonban jelentős számú procyoni képes volt megszökni, s megszervezni egy függetlenségi harcot a „távoli időfolyosókból”. Említésre méltó, ahogyan a Procyon-beliek leírják, miként sikerült néhány ellenállási technikával sikereket elérniük, ezek az eljárások pedig hasonló helyzetekben a Földön is alkalmazhatók:



„…egyenlő az öngyilkossággal a szürkékkel szembeni közvetlen harc az emberiség jelenleg rendelkezésére áll fegyvereivel. Hiszen biztosak lehetnek a válaszcsapásban, és megismerhetik hatalmas erejüket. Az emberi tudatosság a leghatékonyabb elérhető fegyver jelenleg. A legeredményesebb módon úgy vehető fel a harc a szürkékkel szemben, ha az emberiség megváltoztatja tudatossági szintjét a lineárisról a multidimenzionális érzékelésre…. Olyan technikák állnak ugyanis rendelkezésükre, mely által képesek letéríteni a Földet pályájáról. Van az emberiségnek azonban egy kulcsfontosságú képessége, ami nekik nincs: a adottság, miszerint az ember képes tudatában olyan képeket őrizni, mely az egyént inspirálja és megérteti vele a kapcsolódását a mindenség ősforrásához. Ez a győzelem kulcsa.”

Alex Collier szerint a Procyonbeliek nemrég megszabadultak a szürkék uralmától, valamint azt is álllítja, hogy jelenleg nyerő pozícióban vannak a szürkékkel való tárgyalások megkezdésekor.



Összefoglalásképpen: a Procyon-beliek legfontosabb tevékenysége a hatékony védekezés az emberiség földönkívüli uralom alá vetésével szemben a „multidimenzionális tudatosság” technikájának kifejlesztése révén, tudati képek használatával, melyek által az egyén megvédheti magát a földönkívüliek tudatirányítása, és barátságtalan, monitorozási eljárásai alól. Globális problémák megoldása terén a Procyon-beliek segíthetnek a földönkívüliek egész Földre kiterjedő hódító tevékenységének leleplezésében, azáltal, hogy a titokban jelenlévő idegen fajokat felfedik; fejlesztik a multidimenzionális tudatosságot, az idegenek által végzet tudatirányítást semlegesítik, erőfeszítéseket tesznek az egyetemes emberi jogokért, valamint fejlesztik az Internetet és a globális kommunikációt.




Tau Cetiek



A jelek szerint további emberlakta világok találhatók a Tau Ceti és az Epszilon Eridani rendszerében. Frank Crawford kutató interjút készített számos egyénnel, akik fizikai kapcsolatba léptek Tau Cetiekkel. Az első és legjelentősebb az a feltételezett kiszivárogtató volt, aki részt vett egy UFO-szerencsétlenség helyszínelésében; ahol egy utast élve sikerült elfogni és kikérdezni az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tisztjeinek. A szerencsétlenség Phoenix mellett, Arizona államban, 1961-ben történt. Az „Oscar” álnéven bemutatkozó kiszivárogtató beszámolt Frank Crawfordnak az elfogott földönkívüli, a később „Hank” névvel hivatkozott egyén származási helyére vonatkozó információkról:



„Később Hank megerősítette, hogy ő és társai a Tau Ceti és az Epsilon Eridani rendszeréből származnak. További beszélgetések alkalmával Oscar beszámolt néhány indokról a földönkívüliek jelenlétével kapcsolatban. Elmondta, nem igazán örülnek a kis szürke idegenekkel kialakult helyzetnek. Kijavított bennünket, amikor a „szürke” megnevezést alkalmaztuk, mondván, ők igazából fehérek. A Tau Cetiek véleménye szerint a néhány szürke által alkalmazott eltérítési technika hatalmas jogtalanság az emberiséggel szemben. Igazából egyfajta parazita lények, akik vadásznak az emberiségre szerte az univerzumban – állítja Oscar. Hozzátette, hogy az amerikai kormányzat együttműködése a szürkékkel igen veszélyes és ellenőrizhetetlen… A Tau Cetiekre szintén vadásztak még mindezek előtt, ők azonban összefogtak más civilizációkkal, akik szintén áldozatok voltak…. (Oscar) szeretné tudatni az emberekkel, hogy amennyiben kapcsolatba lépnek a Tau Cetiekkel, nem kell félniük, hiszen ők azért vannak itt, hogy segítsenek. "

A „Hank” által nyilvánosságra hozott ismeretek azt sejtetik, a Tau Cetiek azért vannak itt, hogy segítsenek a szürkék titkos mesterkedéseinek és ténykedéseinek leleplezésében. Kifejezetten ragaszkodnak azokhoz a természetű megállapodásokhoz, melyeket az Egyesült Államok „árnyék kormányzatával” kötöttek egyes egyének „eltéríthetőségéről”. „Oscar” elbeszélése szerint a Tau Cetiről származó „Hank” a szürkék tortúráján esett át, ami miatt majdnem összeütközés tört ki azon Tau Cetiek kezdeményezésével, akik a szürkékkel szembeni katonai fellépést erőltették fogságba ejtett társuk miatt. Az Oscar által leírt események egyben a Tau Cetiek legfőbb tevékenységét jelentik, amint az a következő telepatikus üzenetből is kiderül: „Az egyik faj a Tau Cetiről érkezett. A rejtőzködő társadalmak összeesküvéseinek és ténykedésének felderítésére szakosodott specialisták. Ismerik a trükkös módszereket, melyekkel meggyengíthető egy társadalmi rendszer. Ezért tökéletes partnerek a titkos munkák elvégzésében.



A második személy, aki fizikai kapcsolatba került Tau Cetiekkel egy eltérített, Jill Waldport volt, aki elmesélte Frank Crawfordnak, miként került kapcsolatba földönkívüliek két csoportjával, egyik csoport szürkékből állt, míg a másik egy emberszerű fajból, aki megpróbált neki segíteni közvetíteni a szürkék felé.



„Jill elmesélte nekem, az idegenek egy csoportja kifejezetten nehezményezi más idegenek emberek akarata ellenében végzett tevékenységét. Azért jöttek, hogy megtanítsák hogyan tegyék túl magukat az egyének a szürkék BECSTELENSÉGEIN és miként védekezzenek ellenük. Elmagyarázta, pszichikai síkon szükséges egyfajta védőpajzsot építeni maguk köré, mint valami téglafalat, amikor eljönnek értük. Ez segít megvédeni őket a különböző TUDATBEFOLYÁSOLÁSI TRÜKKÖK alól. Amikor a legközelebbi alkalommal a szürkék eljöttek érte, kipróbálta, s a dolog „látszólag” működött.

Crawford később felfedte hogyan írta le Jill a Tau Cetiről származó barátságos földönkívüliek származását:



„Ezen a ponton kezdtem úgy érezni, hogy agyam asszociációs képességét túlterheltem, így elhatároztam, megkeresem Aranyhajút, és megkérdem őt, honnan valók. Ha hiszi, ha nem, válaszolt, ’Tau Seat-eye’, mond ez önnek valamit?” Később említettem Oscarnak, közreműködtem egy eset kivizsgálásában, melyben intenzíven részt vettek a szürkék és a Tau Cetiek, segítő szándékot mutatva. Megkérdezte, hol történt a dolog, mire megadtam neki a választ, Springfield közelében, Illionis államban. Ő ezután rendkívül alapos leírást adott Jillről, s kijelentette, meggyőződése, hogy valóban kontakt.”



Összefoglalásképpen, a Tau Cetiek legfőbb tevékenysége a tudatosság felemelésére irányul, arra, miként bánjunk a társadalmak felforgatására törekvő földönkívüliekkel, azonosítsuk be az elit korrupt tagjait és a korrupt intézményeket, emeljük az emberi tudatosság szintjét, és olyan technológiákat fejlesszünk ki, melyek ellensúlyozzák az idegenek fejlett tudatmanipulációs törekvéseit. Globális problémák megoldása terén számíthatunk segítségükre a kormányzati/üzleti korrupciók leleplezésében, az elit manipulációjának leállításában, a földönkívüliek beszivárgása mértékének pontos behatárolásában, a tudatmanipuláció semlegesítésében, az implantátumok eltávolításában, multidimenzionális tudatosság kifejlesztésében, diplomáciai és konfliktuskezelő megoldások elterjesztésében.




Andomédaiak



Az Androméda csillagképbeli idegenekről is ad leírást Alex Collier. Ők közvetlen leszármazottai azoknak a Lant-belieknek, akik némi nehézségbe ütköztek, amikor először hagyták el a Lant rendszerét, ugyanis ragadozó jellegű földönkívüli fajokkal találkoztak, de végül letelepedtek az Androméda csillagképben a „Zenatae” csillagrendszerben. Collier az Andromédaiak természetét a következőképpen mutatja be:

„Mindenféle technikai fejlesztést, amit csak elértek, társadalmi rendszerük tökéletesítésére fordítottak. Kifejezetten oktatási célokra. De természetesen védekezésre is. Nem, nincs katonaságuk, de természetesen vannak tudósaik. Amit tesznek az az, hogy szinte bárhová elküldik gyermekeiket iskolába, a mi lineáris időnkben számolva 150-200 évig. Mindenféle művészetre és tudományra megtanítják diákjaikat. Minden szakterület mestereinek számítanak. Azután, egy bizonyos ponton, el kellett dönteniük, mivel is akarnak foglalkozni igazán, azonban megvan a lehetőségük, hogy bármikor meggondolják magukat és akármikor valami máshoz fogjanak. Szóval, minden lehetőség rendelkezésükre áll. Mindent az oktatásnak rendelnek alá. Sohasem törekedtek rá, hogy televízió építésével megzavarják társadalmi rendszerüket. Soha. Minden eszköz megvan a fejlesztéshez, a tudományuk és a technológiájuk jórészt védelmi célokat szolgál – főleg holografikus eszközöket használva.”

A legjelentősebb vonásuk az andromédaiaknak az, hogy tagjai az Androméda Tanánácsnak, egy kb. 140 csillagrendszert magában foglaló csoportosulásnak, mely figyelemmel kíséri a Föld sorsának alakulását. Egy 1997-es riportban Collier az alábbiakban írja le a Tanács tevékenységét:



„Nos, jelenleg a Galaxisunkban számos tanács működik. Igazából nem sokat tudok a többi tanácsról, azonban ismerem az Androméda Tanácsot, mely 139 különböző csillagrendszert ölel fel, s időnként összegyűlnek, hogy megvitassák a Galaxisunkban zajló dolgokat. Nem valamiféle politika testület. Amit mostanában megvitattak az a jövőbeni hatalmi viszonyok kérdése, 357 év múlva lesz esedékes, és mindenkire hatással lesz. Amit elvégeztek, időutazás segítségével, az az, hogy képesek voltak meghatározni azt az energiaszint-váltást, melynek következtében a jövőnkben 357 év múlva mindez bekövetkezik. A szálakat visszavezették a Naprendszerünkre és képesek voltak mindezt a Földre is megtenni, a Föld holdjára és a Marsra. Erre a három helyszínre. Az Androméda Tanács egyik legelső ülésén arról akartak dönteni, hogy bekapcsolódjanak-e vagy se közvetlenül az itt folyó eseményekbe. Moraney szerint, az első alkalommal mindössze 78 csillagrendszer képviseltette magát. Az a 78, csak alig több mint a rendszerek fele, többségi határozattal elfogadta, hogy semmilyen lépést nem tesz veletekk kapcsolatban, a problémák ellenére sem. Úgy gondolom, nagyon fontos, hogy pontosan tudd, miért nem akarnak semmiféle lépést tenni veletek kapcsolatban. Olyan csillagrendszerekről beszélünk, melyek akár 100 millió fényévekre is lehetnek tőlünk. Köztük olyanok is, akikkel soha sem találkoztunk eddig. Egyszerűen csak felfogták a velük harmonikus bolygóknak a rezgését. Az ok, ami miatt nem akarnak veletek különösebben foglalkozni, az ő szempontjukból az, hogy az emberek sem törődnek magukkal, sem a bolygójukkal sem egymással. Miben lehetnek így értékesek a földi emberek? Szerencsére a Tanács tagjai többségének ettől eltér a véleménye, hiszen a Föld lakosságát 5700 éve befolyás alatt tartják külső erők, ezért érdemes megadni legalább önmagunknak egy lehetőséget – bizonyítván minimum annyit, hogy a Tanács többi tagja téved.”



Az Andromédaiak vezetőségének tevékenysége láthatóan arra irányul, hogy elősegítse a Földet jelenleg sújtó problémák megoldására irányulóan a Galaktikus közösség döntését, beleértve haladó stratégiák alkalmazását a konfliktuskezelésben, illetve a fiatalok oktatását. A globális problémák megoldása keretében segítséget ajánlanak a pszichikus-, kristály- és szivárvány-képességű gyerekek nevelésében, béke-oktatásban, az elit-manipulálás leleplezésében, a világkormány megalakítására irányuló törekvések támogatásában, diplomáciai és konfliktuskezelési megoldásokban.





Szíriusziak – a Szíriusz A-ról



A földönkívüliek következő csoportját a Szíriusz rendszeréből eredeztetik. A Szíriusz valójában kettőscsillag, A és B nevű komponensekből áll, mindkét csillag körül fejlett élet alakult ki. A Szíriusz A kékesfehér csillag, 8.6 fényévre van a Földtől, 20-szor fényesebb a Napnál, és az éjszakai éjbolt legfényesebb csillaga. Ezzel éppen ellentétes a Szíriusz B, fehér törpecsillag, 8-32 csillagászati egység távolságban kering az A jelű csillagtól, elnyújtott ellipszis pályán. Figyelemreméltó, hogy egy afrikai törzs, a dogonok kifejezetten bonyolult ismeretrendszert birtokolnak a Szíriusz B pályájáról anyacsillaga, a Szíriusz A körül. A tudást az őseik minden bizonnyal a Szíriusz csillagrendszerből érkező idegenektől kaphatták. A dogonok úgy hivatkoznak a szíriusziakra, akik a Szíriusz B-ről látogattak hozzájuk, mint kétéltű jellegűekre, s ez a leírás pontosan egezik Collier állításával, miszerint a Szíriusz B bolygóit „lényegében gyík- és kétéltű jellegű fajok foglalják el”. Collier azonban a Szíriusz A rendszer földönkívüli fajait emberszerűnek írja le:



„Van a Szíriusz A rendszerében élő lények közt egy emberi faj, a Katayy-k. egyértelműen barátságosak… A legtöbb emberi fajta bőre vörös színű. Az őseik azoknak az első Lant-belieknek a leszármazottai voltak, akik a nőkkel és a gyermekekkel elmenekültek a háború idején. Óceánjaikban bálnák, polipok és cápák élnek. Művész jellegű lények. A természethez kapcsolódó jellegű zenéjük van. Szeretnek építkezni és nem különösebben politikus alkatúak. A kormányzatuk „szellemi technológiákat” alkalmaz, mely hangokon és a színeken alapszik.



Ha a szíriusziak eredetileg Lant-beli menekültek a kataklizmikus bolygóközi háború elől, ebben az esetben jól érthető, miként alakult ki az építészethez kapcsolódó vonzalmuk, hiszen egy teljesen új civilizáció felépítése egy viszonylag fiatal csillag körül, mint amilyen a Szíriusz A, sürgető feladat lehetett. Collier úgy hivatkozik a szíriusziakra, mint akik hangok és színek használatával, egyfajta „szellemi technológiát” alkalmaztak, ami arra utal, hogy specializálhatták magukat a különböző égitestek terraformálására, alkalmassá téve őket az élet hordozására, az égitestek bioenergetikai mezőinek megváltoztatásával. A következő telepatikus párbeszéd további információval szolgál a szíriuszi, új bolygó-szerkezeteket létrehozó építőkről, akik a „bioenergetikai hálózat” megváltoztatásával segítik az emberi és más létformák evolúcióját:

„Ők az eredeti kiépítői a hálózatotoknak, annak a szerkezetnek, melyen bolygótok felépítése alapszik. Ezért igen hasznosak bolygóotthonotok titkos geometriájának és az ezzel összefüggő fizikai törvények megértésében. Segíthetnek egy új hálózat megépítésében is, egy új rendszert tervezni, ami megfelel a következő kihívásoknak. Így hát azt mondhatjuk, hogy a szíriusziak kitűnő szövetségesek lehetnek az előttünk álló stratégiai tervezési munkában.” 

Összefoglalásképpen: a Szíriusz A térségéből érkező földönkívüliek legfontosabb tevékenységeként a következő pontok jelölhetők meg: az emberiség számára alkalmas gazdasági rendszer kiépítése az emberi evolúció biztosítása érdekében a bolygó „bio-mágneses terének” megváltoztatása által. Akik a Szíriusz A vidékéről jönnek segíthetnek a globális környezetvédelmi problémák megoldásában, a biodiverzitás megőrzésében, a tudatosság emelésében és a bioszféra evolúciójában.



Ummiták



Az ummitákat az Ummo bolygóról származó földönkívülieknek írják le, mely – a beszámolók szerint – valószínűleg a Wolf 424 jelű, 14.6 fényévre lévő csillag körül található. Jelentős szerepet játszottak tudományos és technikai ismeretek elterjesztésében Spanyolországon keresztül, ahonnan aztán elterjedtek ezek az ismeretek szerte Európába az 1960-as és 1970-es években, egy rejtett kisvárosból, nem messze a francia „Alpok alja” nevű provinciától. Az ummiták kapcsolatba léptek számos általuk kiválasztott egyénnel, akiknek részletes technikai ismeretekkel szolgáltak, különböző technológiákkal és forradalmian új eljárásokkal kapcsolatban, melyek messze túlmutatnak a jelenlegi ortodox teóriákon. Az ummiták egyetlen egy személyt választottak ki fizikai kapcsolat-teremtésre, egy gépírót, a szokásos eljárásuk az információ-közlésre telefonhívások, szabályos postai küldemények voltak. Ő elbeszéli miként dolgozott együtt velük, és hogyan sikerült neki azonosítania őket, mint ummitákat:



„1967 és 1975 között a madridi csoport tagjai [Spanyol UFO-kutatók tanúságtétele az ummitákról] kaptak egy levelet egy férfitól, aki azt állította, ő az ummiták gépírója. Valójában, hirdetést adott fel munka-ügyben egy lapban, mire hamarosan felkereste két magas, szőke, választékosan öltözött férfi. Azt mondták neki, ők dán orvosok, és megkérdezték, vajon vállalná-e tudományos anyag legépelését a szokásos áron. Eleinte minden rendben ment, egészen addig, amíg a következő mondatot nem olvasta: ’Egy Ummo nevű, a Földtől 14.6 fényévre lévő égitestről származunk’ – kiemelte ezt a részt, szembesítette vele az orvosokat és rákérdezett – ők nem bizonytalanodtak el, azonnal beismerték, hogy egyáltalán nem dán orvosok, hanem valójában földönkívüli látogatók. Állításuk igazolásaképpen létrehoztak egy kicsiny, kb. 2.5 cm-es gömböt, melyet egyikük a gépíró előtt elhelyezett a levegőben. A gépíró belenézett, és legnagyobb megdöbbenésére azt a jelenetet látta, amikor előző nap, pontosan ugyanabban az irodában a felesége annak a félelmének adott hangot, hogy az orvosok esetleg kémek.”



Azonban létezik egy meglehetősen jól dokumentált esemény egy ummita űrhajó leszállásáról, Madrid közelében, 1967. június 10-ről, amiről az ummiták jó néhány nappal korábban értesítettek egy általuk kiválasztott ufókutató csoportot. Az ummiták tevékenysége láthatóan arra irányul, hogy segítséget nyújtsanak tudósoknak olyan előremutató technológiák és elméletek kidolgozásában, melyek a technikai jellegű globális problémák megoldásához nyújthatnak támogatást. 1973-ban a Földön kialakult nukleáris fenyegetettség miatt az ummiták felszámolták ideiglenes lakhelyüket és elhagyták a Földet. 1980-ban a következő üzenetet küldték Dr. Antonio Riberának, az egyik spanyol ufókutatónak, aki korábban kapcsolatot tartott velük:



„30 éve tanulmányozzuk tudományotokat, kultúrátokat, történelmeteket és civilizációtokat. Mindazt az információt, melyet a Földön összegyűjtöttünk egy titánium-kristály adathordozón magunkkal vittük. DEMONSTRÁLTUK számotokra kultúránk és technológiánk parányi szeletét – az átadott információ szűkössége miatt az hatékonyan nem használható fel a mindennapi gyakorlatban. Mindezt azért tettük így, mert szomorúan kellett tapasztalnunk, hogy a tudományotokat elsősorban háborúskodásra és önmagatok elpusztítására használjátok, mely foly[amatosan] az elsődleges célotok. Úgy viselkedtek mint a gyerekek, akik iszonyatos és veszélyes játékokkal szórakoznak, melyek majd elpusztítanak benneteket. SEMMIT SEM TEHETÜNK! A kozmikus törvény kimondja, minden világnak a saját útját kell járnia, akár túlél, akár elpusztul. A második lehetőséget választottátok. Elpusztítjátok bolygótokat – megsemmisítitek a fajokat, szennyezitek a légkörötöket és a tengereiteket egészen addig, amíg ezek a folyamatok már visszafordíthatatlanokká válnak. Szomorúsággal, de tudomásul vesszük őrült döntésetek, és elfogadjuk, hogy a döntés csakis a tietek. Nem tudunk messzire a jövőtökbe látni, mert viselkedésetek teljességgel meg jósolhatatlan, és vibrál, egyfajta paranoia-közeli állapotban. Mint kozmoszbéli idősebb testvéreitek teljes szívvel figyelemmel kísérjük megváltozásotokat. Ne pusztítsátok el csodálatos kék bolygótokat, e ritka légkörrel rendelkező világot, mely oly csodálatosan lebeg az űrben és nyüzsög rajta az élet. A TI DÖNTÉSETEK.”



Miközben nem tudható pontosan az ummiták segítsége miféle hatást gyakorolt mióta széles körben nyilvánosságra került, bizonyosnak tűnik, a technikai beállítottságú szakemberek és a városlakók tudásában széles körökben innovatív jellegű ismeretek terjednek. Következésképpen levonható, az ummiták legfőbb tevékenysége technikai jellegű információk megosztása, a tudományos kultúra átalakítása, és globális oktatás. Az ummiták segíthetnek a globálisan uralkodó tudományos paradigmák megváltoztatásában, környezetbarát technológiák kifejlesztésében és az oktatás megreformálásában.




Alpha-centauridák



Egy további, földönkívüli faj játszik látszólag jelentős szerepet az emberiséggel kapcsolatosan, ők az Alpha Centauri rendszeréből érkeznek. Alex Collier kijelentése is alátámasztja ezt, miszerint az Alpha-centauridák egyike a Földre látogató idegen fajoknak. A Montauk és a Philadelphia projektek egyik feltételezett korábbi tagja, Al Bielek számos földönkívüli fajról tesz említést, beleértve az Alpha-centauridákat is. Bielek tanúságtétele talán az egyik legbizarrabb és legellentmondásosabb az ufókutatók körében, azonban állításai logikusak és megbízhatóak, ezenkívül összecsengenek John Quinn, független kutató következtetésével, aki szerint Bielek igen szavahihető és nagyon sok tény támasztja alá kijelentéseit. Az alpha-centauridák, Bielek szerint, láthatóan egyfajta menedéket és védelmet adnak mindazoknak az embereknek, akik segítségre kérnek az árnyék kormányok elnyomó elemeivel való tárgyalásokhoz. Bielek egy interjúban feltárta az Alpha-centauridákkal kötött megállapodás természetét:



AB [Al Bielek]: Rendszeres sikló járatok indulnak erről a bolygóról a Alpha Centauri 4. bolygójára, mely az egyezmény szerint biztos menedéket nyújt azok számára, akik az USA kormányzata számára nemkívánatos személyek. Ez egy megállapodás. 12 órájuk van elmenekülni. Minden jel szerint vihetik magukkal családjukat, beleértve a nővéreiket, fivéreiket, szüleiket, akárkiket. Amennyire tudom, a mai napig ott vannak. 

SS [kérdező]: Ki működteti a siklót?