Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Jane Roberts- Seth könyve

BEVEZETÉS

 

Ezt a könyvet egy Seth nevű személy írta, aki önmagát így jellemzi: egy személyiség
energiából álló lényege, aki már nem összpontosul fizikai formában. Immár hetedik
éve szól általam, a hetenként kétszer transzban megtartott üléseken.
Paranormális beavatásom 1963-ban, egy szeptemberi estén kezdődött, amikor leültem
verset írni. A tudatom hirtelen elhagyta a testemet, és agyamat akkor megdöbbentőnek
és újszerűnek érzett gondolatok kezdték bombázni. Amikor visszatértem
testembe, fölfedeztem, hogy a kezem időközben automatikus írást alkotott: a papíron
álló szöveg sok fogalmat elmagyarázott a kapottak közül. A feljegyzéseknek még
címük is volt: Az anyagi világ mint ideák konstrukciója.
Ennek az élménynek a hatására kísérletezni kezdtem a paranormális tevékenységgel,
és tervbe vettem, hogy könyvet írok tapasztalataimról. Férjemmel, Robbal együtt
1963 vége felé Ouija-táblás kísérleteket végeztünk. Az első néhány próbálkozás után
a mutató egy önmagát Sethnek nevező személyiségtől származó üzeneteket betűzött

ki.


Sem Robnak, sem nekem nem volt paranormális tapasztalatom; amikor kezdtem
előre megsejteni, milyen választ ad kérdéseinkre a tábla, biztosra vettem, hogy a tudatalattimból
származnak. Nem sokkal ezután azonban leküzdhetetlen késztetést éreztem, hogy a szavakat hangosan is kimondjam, és egy hónap sem telt el, amikor transzállapotban Sethként kezdtem beszélni. Az üzenetek ott folytatódtak, ahol az Ideák konstrukciója abbahagyta. Seth később elmondta, hogy ez a tudatkitágulási élményem volt az ő első kapcsolatteremtési kísérlete. Seth azóta közöl egy folyamatos szöveget, amelynek összterjedelme ma már meghaladja a hatezer gépelt oldalt. Az anyagot Seth-szövegeknek nevezzük;tematikájában megtalálható a fizikai anyag, az idő, a valóság, Isten fogalma, a lehetséges világegyetemek, az egészség, a reinkarnáció. A szövegek rendkívül magas színvonalúak, ezért kezdettől fogva nagy figyelemmel követtük őket. Ebben a témában írott első könyvem megjelenése óta folyamatosan kapom a leveleket ismeretlen emberektől, akik Seth segítségét kérik. A leginkább rászorulók számára külön üléseket tartottunk. Az érdekeltek a legtöbbször nem tudtak részt venni ezeken, hiszen az ország távoli részeiben élnek, Seth tanácsai azonban segítettek nekik, és környezetleírásai a válaszlevelek tanúsága szerint pontosak voltak. Rob a kezdetek óta pontos jegyzőkönyvet vezet a Seth-ülésekről; ehhez saját gyorsírási rendszerét használja. Később a hét folyamán legépeli a jegyzőkönyveket, és csatolja a Seth-szövegek archívumához. Rob nagyszerű jegyzetei elevenen felrajzolják az ülés lefolyásának körülményeit is. Az ő segítsége egyszerűen felbecsülhetetlen. Mi úgy gondolkodunk: eddig több, mint hatszáz randevúnk volt a világmindenséggel
– bár Rob ezt sohasem fogalmazná meg így.

Ezek a találkozók jól megvilágított,
tágas nappali szobánkban zajlanak, de mélyebb értelemben az emberi személyiség
teret-időt nem ismerő világában mennek végbe.
Nem állítom, hogy birtokunkban volna az igazság bármely sarokköve, azt a benyomást
sem szeretném kelteni, mintha visszafojtott lélegzettel várnánk az évezredek
mélyéről tisztán feltörő titkok előbukkanását. Annyit azonban tudok, hogy minden
ember hozzáférhet az intuitív tudáshoz, és bepillanthat a belső valóságba. Ebben az
értelemben mindannyiunkhoz beszél a világmindenség. A mi esetünkben a Sethülések
jelentik a keretet, amelyben ez a kommunikáció végbemegy.
A Seth megszólal című könyv 1970-ben jelent meg*; ebben ismertettem a fenti
eseményeket, idéztem Seth nézeteit néhány témáról, és szemelvényeket közöltem az
ülések jegyzőkönyvéből. Elmeséltem néhány találkozásunkat pszichológusokkal,
parapszichológusokkal, abból az időből, amikor magyarázatot kerestünk tapasztalatainkra,
és igyekeztünk beilleszteni őket mindennapi életünk keretei közé. Elmondtam
a Seth látnoki képességeit bizonyító kísérleteinket is. Amennyire a visszajelzésekből
tudjuk, ezek teljes sikerrel jártak.
* A Seth Speaks című kötetnek, amelyet az olvasó most a kezében tart, első megjelenési dátuma
1972 június. (A szerk.)

Rendkívül nehéz volt bármely témában kiválasztani egy-egy maroknyi szemelvényt
Seth egyre gyarapodó művéből. A Seth megszólal sok kérdést megválaszolatlanul
hagyott, sok téma földerítetlen maradt. Két héttel a könyv elkészülte után Seth
lediktálta a vázlatát ennek a jelenlegi kéziratnak, amelyben szabadon, a maga módján,
könyv alakban fejtheti ki gondolatait.
Alább közlöm ezt a vázlatot, amelyet az 510. ülésen kaptunk, 1970. január 19-én.
Mint az olvasó látni fogja, Seth engem Ruburtnak nevez, Robnak pedig a Joseph nevet
adta. Ezek a nevek személyünk teljességét jelentik, szemben a jelenlegi, a fizikai
anyagban megnyilvánuló személyiséggel.

*

E pillanatban egy másik anyagon dolgozom, amelyet át akarok adni, úgyhogy még
pár percig el kell viselned engem. Át akarok adni például néhány gondolatot a könyvem
tartalmi kivonatából. Sok témáról lesz szó benne. Szerepelni fog annak leírása
is, hogy milyen módon íródik a könyv; a folyamatok és eljárások, amelyek szükségesek
ahhoz, hogy Ruburt kimondja a szavaimat, és egyáltalán – hogy szóban megfogalmazható
formát öltsenek.
Nincs fizikai testem, mégis könyvet fogok írni. Az első fejezet elmagyarázza
majd, hogyan és miért. (Mostanra [írta Rob a jegyzeteiben] Jane beszédsebessége jócskán lelassult, és a
szemét gyakran lehunyta. Sok pauzát tartott**, némelyik egészen hosszú volt.)
A következő fejezet leírja majd, amit a jelenlegi környezetemnek lehet nevezni; a
jelenlegi "jellemzőimet", társaimat. Ezen a többieket értem, akikkel kapcsolatban
állok.
A következő fejezet a munkámról szól majd, valamint azokról a valóságdimenziókról,
ahová a munkám révén eljutok – mert ugyanúgy, ahogyan átjárok a ti valóságotokba,
bejáratos vagyok másokba is, hogy betöltsem hivatásomat.
A következő fejezet a ti fogalmaitok szerint értelmezett múltamról szól, valamint
néhány olyan személyiségről, aki voltam, vagy akit ismertem. Ugyanakkor arra is
rávilágítok, hogy nincs múlt, jelen vagy jövő, és elmagyarázom, hogy előző életeimről
beszélek ugyan, ebben mégsincs ellentmondás. Lehet, hogy ez két fejezetet is kitesz
majd.
** Rob a jegyzetekben "pause" szóval jelölte azt a szünetet, amikor Jane beszéd közben elhallgatott,
de transzban maradt, és kisvártatva folytatta a beszédet. "Break"-nek nevezte azt a szünetet, amikor
az ülést felfüggesztették, Jane kijött a transzból, és csak percekkel később folytatták. A fordításban
szünetnek az utóbbit nevezem, az előbbit a pauza szóval jelölöm, hogy világos legyen, mikor milyen
szünetről van szó. (A ford.)

A következő fejezet elmeséli, hogyan találkoztunk, te (ez nekem szólt), Ruburt
meg én; természetesen az én nézőpontomból. Kiderül majd, milyen módokon létesítettem
kapcsolatot Ruburt belső tudatával, még jóval azelőtt, hogy bármelyikőtök
tudott volna a paranormális jelenségekről vagy az én létezésemről.
A következő fejezet azzal foglalkozik majd, hogy mit él át a személyiség a halál
időpontjában, és ennek az alapvető fontosságú kalandnak számos változatára a saját
halálaim által adok példát.
A következő fejezet a halál utáni létezéssel foglalkozik majd, és annak sokféle
változatával. Mindkét fejezetben szó lesz a reinkarnációról, a halál vonatkozásában,
és külön hangsúlyt helyezek majd a halálra az utolsó inkarnáció végén.
A következő fejezet a személyiségek közötti szeretet és rokonság valóságával
foglalkozik majd – hogy mi történik ezekkel az egymást követő inkarnációkban, mert
némelyik elsorvad út közben, mások pedig megmaradnak.
A következő fejezet a ti fizikai valóságotokkal foglalkozik majd, ahogyan én meg
a hozzám hasonlók látják. Ebben a fejezetben sok szerfölött érdekes téma kerül majd
terítékre, tudniillik nemcsak, hogy ti magatok teremtitek az általatok ismert fizikai
valóságot, hanem gondolataitok, vágyaitok és érzelmeitek által létrehoztok más valóságokat
is, amelyek ugyanolyan érvényesek. A következő fejezet az álmok örök érvényességéről szól majd; más valóságokba
vezető kapuk ezek: olyan, nyitott területek, amelyeken keresztül a "belső Én" rátekinthet
tapasztalatainak sok arcára, és kommunikálhat saját valóságának egyéb
szintjeivel. 

A következő fejezet továbbra is ezzel a témával foglalkozik; elmondom, miként
léptem be irányítóként vagy útmutatóként mások álmaiba.
A következő fejezet a kommunikáció alapvető módszereivel foglalkozik majd,
ahogy azt a tudat alkalmazza, a fejlődési fokától függően, de függetlenül attól, hogy
anyagi testben van-e. Ez elvezet az emberi személyiségek által alkalmazott kommunikációhoz,
ahogyan ti értitek; megmutatom, hogy ez a belső kommunikáció a fizikai
érzékszervektől függetlenül létezik: az érzékszervek csupán a belső érzékek anyagi
meghosszabbításai.

Elmondom az olvasónak, hogyan látja, amit lát, hogyan hallja, amit hall, és miért.
Remélem, az egész könyvön keresztül sikerül bizonyítanom, hogy maga az olvasó
független a fizikai képmásától, és remélem, hogy sikerül személyesen átadnom neki
néhány módszert, amelyek tételemet bebizonyítják.
A következő fejezet elmondja majd tapasztalataimat, amelyet teljes létezésem során
szereztem az anyagban emlegetett "piramis-Gestaltokkal" kapcsolatban; ismertetem viszonyomat azzal a személyiséggel, akit ti Seth Kettőnek neveztek, és akinek az
enyémnél sokkal fejlettebb, sokdimenziós tudatai vannak.
Az olvasó számára ez lesz a tanulság: "Alapvetően te sem vagy inkább anyagi
személyiség, mint én, és amikor saját valóságomról beszélek, akkor a tiédről is beszélek."
Lesz egy fejezet a világ vallásairól, a bennük fellelhető torzításokról és igazságokról,
a három Krisztusról, lesznek benne ismeretek egy eltűnt vallással kapcsolatban;
ez olyan emberek vallása volt, akiknek létezéséről nincs tudomásotok. Ezek az
emberek egy bolygón éltek, amely ugyanazon a helyen volt, ahol most a Föld található.
Bolygójukat saját hibájukból pusztították el, és akkor reinkarnálódtak, amikor a
ti bolygótok elkészült. Az ő emlékeik alapján jöttek létre az általatok ismert vallások.
Lesz egy fejezet a lehetséges Istenekről és a lehetséges rendszerekről.
Lesz egy kérdés-felelet fejezet.

Lesz egy utolsó fejezet, amelyben megkérem az olvasót: hunyja be a szemét, és
tudatosítsa azt a valóságot, amelyben én létezem, tudatosítsa saját belső valóságát.
Meg fogom adni a módszereket. Ebben a fejezetben felhívom az olvasót, hogy saját
belső érzékei segítségével a maga módján lásson meg engem.
A szöveg egységessége érdekében mindig kizárólag Ruburton keresztül fogok
kommunikálni, de fel fogom kérni az olvasót, ő is tudatosítson engem személyiségként, hogy később ráébredjen: lehetséges a más valóságokkal való kommunikáció, és
ő maga is rendelkezik a nem fizikai érzékelés képességével.
Tehát ez a könyvem vázlata, bár szándékaimnak csupán a körvonalát tartalmazza.
Bővebb vázlatot nem adok, mert nem akarom, hogy Ruburt elébem vágjon. Az efféle
kommunikációban rejlő nehézségeket mind meg fogjuk ismerni. Világossá válik
majd, hogy az úgynevezett paranormális kommunikáció különböző valóságszintekről
származhat, és csak azt a szintet írja le, amelyen létezik. Én tehát a saját szintemről
beszélek majd, valamint azokról, amelyekről ismereteim vannak.
Ezzel nem azt mondom, hogy nincsenek más dimenziók, amelyekkel kapcsolatban
tudatlan vagyok. A könyvet az üléseink alatt fogom lediktálni.
A könyvünknek ez lesz a címe (mosoly): Seth beszél: A lélek örök érvényessége.
A lélek szót használom, mert ez a legtöbb olvasó számára azonnal jelent valamit.
Javaslom, hogy szerezz be néhány jó tollat.
*

Tudom, mit jelent könyvet írni, épp ezért óvatos voltam, amikor Seth kijelentette,
hogy megírja a saját könyvét. Tisztában voltam vele, hogy képes rá, de énem egy
darabkája makacsul ilyeneket mondogatott: "Tegyük fel, hogy a Seth-szövegek valóban fontosak; akkor is: mit érthet Seth az íráshoz? Mit tudhat arról, hogyan kell szerkeszteni?
Hogyan kell az olvasóközönséghez fordulni?"
Rob állandóan azt mondogatta: ne aggodalmaskodjam emiatt. A barátaink, a hallgatóim
mind hüledeztek, hogy pont én vagyok tele kételyekkel, én viszont arra gondoltam:
ki legyen tele kételyekkel, ha nem pont én? Egy határozott szándék állt előttünk
– de vajon véghez tudja-e Seth vinni?
Seth a következő, 511. ülésen, 1970. január 21-én kezdte el diktálni a könyvet, és
az 591. ülésen, 1971. augusztus 11-én fejezte be. A közbenső ülések azonban nem
kizárólag diktálásból álltak. Némelyik személyes természetű volt, némelyiket segítségre
szoruló emberek konkrét ügyeinek szenteltük, némelyiken olyan, filozófiai természetű
kérdésekkel foglalkoztunk, amelyek nem tartoztak a könyvhöz. Én magam is
többször "szabadságoltam magam" rövidebb időszakokra. Ám az efféle megszakítások
ellenére Seth sosem vesztette el a fonalat, mindig pontosan ott folytatta, ahol
előzőleg abbahagyta.


Mialatt Seth a könyvét diktálta, én magam napi négy órában egy saját könyvemen
dolgoztam, hetenként megtartottam az ESP-óráimat, és valósággal elborítottak a levelek,
amelyek a Seth megszólal megjelenése után kezdtek áradni. Mindezeken kívül
elindítottam egy hetenként esedékes írói szemináriumot is. Kíváncsiságból elolvastam Seth könyvének első fejezeteit, aztán távol tartottam
magam tőle. Rob néha fölolvasott néhány bekezdést, amelyről úgy vélte, hogy a hallgatóimat
különösképpen érdekelheti. Ettől eltekintve nem foglalkoztam a könyvvel;
megelégedtem azzal, hogy ez Seth dolga. Gyakorlatilag kizártam elmémből az ő
munkáját, hónapokig rá sem néztem a kéziratra.
A kész könyv elolvasása gyönyörűséges élményt jelentett. Mint befejezett mű, tökéletesen
új volt a számomra, holott minden egyes szava az én számból hangzott el,
és a létrehozása érdekében sok-sok estét töltöttem transzban. Annál is különösebb
volt ez számomra, hiszen magam is író vagyok, hozzászoktam, hogy anyagomat rendezgetem,
nyomon követem, verdesek fölötte, mint a kotlós.
Saját írói gyakorlatom révén jól ismerem azt a folyamatot is, amelynek során a
tudattalan anyag tudatos valósággá válik. Ez különösen akkor nyilvánvaló, amikor
verset írok. Akármi játszott közre Seth könyvének létrejöttében, annyi bizonyos, hogy
nagy erőkkel működött valamiféle tudattalan tevékenység is. Mi sem természetesebb
tehát, mint hogy saját tudatos alkotói tapasztalatomat összehasonlítottam a Seth
könyvének létrehozásában lejátszódott transzfolyamattal. Ki akartam deríteni: miért
éreztem úgy, hogy ez az ő könyve, nem az enyém. Ha mindkettő ugyanabból a tudatalattiból
származik, honnan erednek az érzéseimben megmutatkozó különbségek? Ezek a különbségek az első perctől nyilvánvalóak voltak. Ha elkap az ihlet, és
verset írok, olyankor "felpörög" a tudatom, izgalom fog el, valami sürgető érzés,
amely mintha felfedezésre hajtana. Közvetlenül ezt megelőzően az ötlet mintha a
semmiből kerülne elő. "Adatik". Egyszerűen megjelenik, és új, kreatív összefüggések
ágaznak le belőle.
Éber vagyok, de nyitott és fogékony – különös lelki képlékenység állapotában,
valahol félúton a nyugodt figyelem és a passzivitás között. Az éppen formálódó versen
vagy gondolaton kívül semmi sem létezik számomra a világon. A személyes kapcsolódás,
a gondolat "világrahozatalával" együtt járó munka és játék mind-mind oda
hat, hogy végül a verset a magaménak érezzem.
Ez a fajta élmény kora gyermekkoromtól ismerős volt számomra. Létemnek ez a
sarokköve. Enélkül, vagy amikor nem ezek között a keretek között dolgozom, nyugtalan
és szomorú leszek. Bizonyos fokig ugyanezt a személyes kreativitást érzem
most is, amikor ezt az előszót írom. Ez is az "enyém".
Ilyen értelemben nincs kapcsolatom Seth könyvével, és nem volt tudomásom a
vele járó alkotói folyamatról sem. Transzban voltam, ugyanúgy, ahogy a szokásos
szeánszaink alkalmával. Seth rajtam keresztül diktálta könyvét, az én számmal beszélt.
Az alkotói folyamat tőlem oly távol történt, hogy ebben az értelemben nem
tekinthetem a könyvet a magaménak. Inkább úgy mondanám, hogy kész művet – méghozzá nagyszerűt – kaptam Seth könyvével, és természetesen nagyon hálás vagyok
érte.


Felismertem, hogy mégis csak a saját írásaim megalkotása adja meg azt a bizonyos
alkotói kielégülést, amelyre szükségem van: a tudattalan anyag tudatos világra
segítése, "a vadászat izgalma". Seth teszi a maga dolgát, de én sem vagyok fölmentve
az enyém alól. Kifosztottnak érezném magam, ha nem folytathatnám a munkámat.
Természetesen bárki mondhatja, hogy Seth könyvében a rejtett folyamatok annyira
elválnak az én normális tudatomtól, hogy a végtermék csak látszólag származik
másik személytől. Én nem tehetek mást, mint hogy a saját érzéseim alapján hangsúlyozom:
Seth könyve csakúgy, mint a Seth-szövegek teljes, hatezer oldalt kitevő
anyaga, egyáltalán nem függ össze az én alkotói önkifejezésemmel vagy felelősségemmel.
Ha a kettő egyazon tudattalanból származik, akkor az a tudattalan ugyancsak
meg van dolgoztatva.


Ennek ellenére tudatában vagyok annak is, hogy Seth könyvének létrejöttéhez én
is kellettem. Szüksége volt rám a szavakhoz való érzékem miatt, talán még az észjárásom
miatt is. Világos, hogy írói gyakorlatom segít az anyag lefordításában, formába
öntésében, bármennyire tudattalanul történt is ez. Bizonyos személyiségjegyek, gondolom,
ugyancsak fontosak – például az, hogy képes vagyok gyorsan átállítani tudatom
fókuszát. Seth a negyedik fejezetben el is ismeri ezt, amikor kijelenti: "Az ebben a könyvben
található információ bizonyos mértékig ennek a transzban lévő asszonynak a
belső érzékein halad keresztül. Az ilyesfajta vállalkozás a magas fokon szervezett
belső precizitás és gyakorlat gyümölcse. Ruburt nem lett volna képes fogadni tőlem
ezt az információt – sem lefordítani, sem értelmezni nem tudta volna –, ha figyelmének
fókusza közben a fizikai környezetre irányul."
Ha csupán a tudattalan alkotás egy példájának tekintjük, Seth könyve világosan
megmutatja, hogy a szervezés, a megkülönböztetés, az érvelés korántsem csupán a
tudatos elme tulajdonsága; bebizonyítja, milyen széles körű működésre képes a belső
Én. Nem hiszem, hogy a magam erejéből képes lennék Seth könyvével egyenértékűt
alkotni. Legföljebb annyit érhetnék el, hogy egy-egy versben vagy tanulmányban néhányszor
átugrom a magas lécet, de nem tudnám megvalósítani azt az általános egységet,
folyamatosságot és szervezettséget, amelyet Seth automatikusan hozott létre.
Mindezek mellett voltak azért rendkívüli élményeim az ülések alatt, amelyek némiképp
kárpótoltak a tudatos alkotói részvétel hiányáért. Gyakran részesültem például
Seth hatalmas energiájából és humorából, élveztem érzelmi gazdagságát, és egy
eddig ismeretlen szinten találkoztam Seth személyiségével. Tisztán éreztem a hangulatát,
a vitalitását, jóllehet nem felém irányult, hanem azok felé, akikhez éppen
szavait intézte. Mégis éreztem, amint átáramlik rajtam. Rob jegyzeteiből kiderül, hogy gyakran vannak másféle élményeim is, amikor Sethként beszélek. Néha belső látomásokat élek át. Ezek olykor Seth szavait illusztrálják,
úgyhogy egyszerre kétféleképpen jut el hozzám az információ, máskor teljesen
függetlenek a leírt szövegtől. Az ülések közben többször volt "testen kívüli" élményem
is, amikor tőlem több ezer mérföldre történő eseményeket láttam.


Seth ezzel a könyvvel bizonyítja be, hogy az emberi személyiség többdimenziós,
hogy egyidejűleg sok valóságban létezünk, hogy a lélek vagy a belső Én nem valami
különálló dolog, hanem maga a közeg, amelyben létezünk. Hangsúlyozza: az "igazságra"
nem úgy találhatunk rá, hogy egyik tanítótól a másik tanítóig, egyik egyháztól
a másikig, egyik tudománytól a másikig vándorolunk, hanem úgy, ha önmagunkba
tekintünk. A tudat rejtett tudása, "a világmindenség titka" tehát nem ezoterikus igazság,
amelyeket el kell rejteni az emberek elől. Ez a tudás éppoly természetes az ember
számára, mint a levegő, és éppoly hozzáférhető is, ha őszintén keressük a belső
forrás vidékén.
Az a véleményem, hogy Seth a maga nemében klasszikus művet alkotott. Amikor
óvatosan "személyiség"-nek nevezem őt, kötelességemnek érzem hozzátenni, hogy
Seth éles látású filozófus és pszichológus, aki mélyreható ismeretekkel rendelkezik a
személyiség működésével kapcsolatban, jól ismeri az emberi tudat sikereit és kudarcait. Természetesen nagy öröm számomra, hogy ez a könyv rajtam keresztül íródott,
anélkül, hogy tudatos elmém ott lett volna minden ponton, hogy aggodalmasan méricskéljen,
rendezgessen, bíráljon, amint azt saját munkámmal teszi. Ha írok, alkotói
és ösztönös képességeim tekintélyes szabadságnak örvendenek ugyan, mégis kétségkívül
a tudatos elme irányít. Ez a könyv mégsem "önmagát írta", amint az némelyik
versről elmondható. Íróktól gyakorta hallani, hogy könyvük "önmagát írta meg"; magam
is jól tudom, hogy ez mit jelent. Ebben az esetben azonban a könyv egy különleges
forrásból érkezett, nem "csak úgy", valahonnan, és színeit a szerző személyisége
adja, nem az enyém.


Ez az egész alkotói vállalkozás egy személyiség, éspedig Seth, az író bemutatkozása.
Lehet, hogy Seth éppúgy alkotás, kreáció, mint maga a könyv. Ha ez így van,
akkor a többdimenziós művészet kitűnő példájával van dolgunk, a tudattalan elképesztően
gazdag szintjén, ahol a szerző már nincs tudatában saját alkotásának, és
éppoly érdeklődéssel olvassa a művet, mint bárki más.
Érdekes feltevés ez. Seth beszél is a könyvben a többdimenziós művészetről. Seth
azonban nemcsak könyveket ír. Ő tökéletesen kifejlett személyiség, akinek tevékenységi
köre igen kiterjedt: írás, tanítás, mások megsegítése... Humorérzéke nagyon jellegzetes,
és nagyon más, mint az enyém. Ügyes és ravasz is; modora inkább földi,
mint éteri. Ért hozzá, hogyan kell bonyolult elméleteket egyszerűen, személyes hangon elmagyarázni. Ami talán még ennél is fontosabb: képes ezeket a fogalmakat a
hétköznapi életre vonatkoztatni.
Seth gyakran megjelenik hallgatóim álmaiban is: hasznos tanácsokkal látja el őket
– módszereket javasol, amelyek segítségével képességeiket tökéletesebben kibontakoztathatják,
vagy elérhetnek bizonyos célokat. Szinte minden hallgatómnak vannak
"kollektív álmai"; amelyekben Seth csoportként beszél hozzájuk, és álomkísérleteket
mutat be nekik. Néha olyannak látják, amilyennek a Rob által festett portré ábrázolja.
Máskor az én képmásom által szólal meg, mint az üléseken. Én magam sokszor ébredtem
arra, hogy álmomban ilyen ülések zajlottak, és felébredve Seth szavai még ott
visszhangzottak a fejemben.


Nem szokatlan dolog természetesen, hogy hallgatóim Sethről vagy épp rólam álmodnak.
Seth azonban nyilvánvalóan tőlem függetlenül létezik számukra, és álmukban
is ad információt. Más szóval: Seth nemcsak a Seth-szövegeket és ezt a könyvet
alkotta meg, hanem sok ember elméjébe, tudatába is belépett.
Hét esztendő alatt elérni mindezt – jelentős teljesítmény volna bárkitől. Olyan
személyiségtől pedig, aki nem tartózkodik az anyagi világban, egyenesen elképesztőnek
tűnik. Erős túlzás volna ezt a szerteágazó tevékenységet pusztán fantáziálásnak
minősíteni. (Én e hét év alatt megjelentettem két könyvet, befejeztem egy harmadikat, és elkezdtem egy negyediket. Ezt csak azért említem, hogy bizonyítsam: Seth nem emésztette fel az én kreativitásomat.)
Rob meg én nem "szellem"-nek tekintjük Sethet; nem szeretjük a fogalomhoz társuló
jelentéstartalmakat. Voltaképpen a szellemek hagyományos felfogásától idegenkedünk,
amely az emberi személyiség erősen beszűkített ideáját tükrözi, többékevésbé
a túlvilágra vetítve. Le lehetne szögezni: Seth vagy a tudattalanban megszületett
dramatizáció, vagy független személyiség. Én a magam részéről nem látom be,
miért mondana ellent egymásnak ez a kettő. Seth lehet dramatizáció, aki ugyanakkor
nagyon is valóságos szerepet játszik – olyan fogalmakkal magyarázza el a maga tágabb
valóságát, hogy mi is megérthessük. Ma így gondolkodom felőle.


Mindenekelőtt: számomra a "tudattalan" kifejezés fölöttébb szegényes, alig-alig
utal a tényleges, nyitott pszichés rendszerre, amelynek szövevényes gyökerei összekötnek
minden individuális tudatot; ebben a hálózatban valamennyien összekapcsolódunk.
Egyéniségünk kiemelkedik belőle, és egyszersmind segít formálni is. Ez a
forrás egyaránt magában foglal a múltra, a jelenre és a jövőre vonatkozó információt;
az időt, ahogy mi ismerjük, csupán az ego éli át. Hiszek abban is, hogy ebben a nyitott
rendszerben a miénk mellett másféle tudatok is léteznek.
Saját tapasztalataim, különösen a testen kívüli élményeim által meggyőződtem arról,
hogy a tudat nem függ a fizikai anyagtól. Számomra ez idő szerint természetesen a fizikai megnyilvánulás a fő létezési mód, de ebből nem következik, hogy mindenféle
tudatnak szükségképpen ez kell legyen az útja. Úgy érzem, csak a legelvakultabb
egoizmus meri a saját fogalmai szerint meghatározni a valóságot, kivetíteni saját
korlátait és tapasztalatát a létezés egészére.


Elfogadom a Sethtől származó tanokat a többdimenziós személyiséggel kapcsolatban,
mivel ezt támasztják alá saját élményeim és csoportom tagjainak tapasztalatai
is. Azt hiszem, a tudat és a kimeríthetetlen forrás nyílt rendszerében létezik egy független
Seth, aki egészen más feltételek szerint működik, mint mi.
Melyek lehetnek ezek a feltételek? Ha őszinte akarok lenni, be kell vallanom:
nem tudom. A legközelebb akkor jutottam saját nézeteim megfogalmazásához, amikor
egy ESP-csoport számára intuitív írással megírtam egy rövid ismertetést. Önmagam
és a csoport számára egyaránt szerettem volna tisztázni gondolataimat. Rob mesélt
a "Beszélőkről" – Seth így nevezi őket eben a könyvben –, akik az emberiség
egész története során folyamatosan jelen voltak, hogy szóljanak az emberekhez, emlékeztessék
őket a belső tudásra, nehogy az teljesen feledésbe merüljön. Ez az izgalmas
gondolat ihletett az alábbi rövidke írásra. A szöveg megpróbálja felvázolni a
rendszert, amelyben elképzeléseim szerint Seth és a hozzá hasonlók léteznek.
Sokféle felfoghatatlan módon összefüggünk egymással. Elemekből, kémiai
anyagokból, atomokból állunk, mégis néven szólítjuk egymást. Belső anyagunk köré szervezzük a külső anyagot, amely hússá és csonttá szilárdul. Önvalónk, identitásunk, személyiségünk olyan forrásból származik,
amelyről semmit sem tudunk.


Lehet, hogy ami most vagyunk, az ősidők óta ott várakozott elrejtve a
teremtés lehetőségei között, szétszórva és öntudatlanul – a tizenharmadik
századi Európán átvonuló szélben és esőben – a vajúdó hegyláncokban –
a felhőkben, amelyek más tájak, más korok fölött lebegtek az égen. Talán
mi voltunk az a por, amelyet az ókori görögök ajtaja előtt kergetett a szél.
Talán milliószor is öntudatra lobbantunk már és hunytunk ki ismét a tudattalanba,
mert hajtott bennünket a teremtés, a tökéletesség iránti vágy,
amelyet meg sem tudunk érteni.


Ugyanígy létezhetnek mások (köztük Seth), akiknek fizikai képmásuk
nincs, de van tudásuk – ők valaha olyanok voltak, mint most mi vagyunk,
és többek is – olyanok, akik emlékeznek arra, amit mi már elfelejtettünk.
Talán fölfedezték a tudat gyorsítását, s ezáltal a létezés más formáit:
olyan valóságdimenziókat, amelyeknek mi is részei vagyunk.
Neveket adunk tehát a névteleneknek, pedig lényegében mi magunk is
névtelenek vagyunk. Hallgatjuk őket, de többnyire megpróbáljuk üzenetüket
beleszorítani az általunk felfogható fogalmakba; viseltes sztereotípiákat
aggatunk rájuk. Pedig mind itt vannak körülöttünk, a szélben és a fákban, formába öntve és alaktalanul, sok szempontból elevenebben, mint amilyenek mi vagyunk – a beszélők.
E hangokban, intuíciókban, a megvilágosodott pillanatokban, az üzenetekben
a világmindenség szól hozzánk, személyesen mindannyiunkhoz.
Megszólítanak téged is, engem is. Tanuld meg meghallani a neked szóló
üzeneteket, ne torzítsd el, amit hallasz, és ne is próbáld a régi ábécé nyelvére lefordítani.


Azt hiszem, a csoportban (és általánosságban az életben is) reagálunk
ezekre az üzenetekre, néha szinte gyermeki bölcsességgel engedelmeskedve
nekik; máskor eredeti és egyéni életdrámákat alkotunk belőlük;
olyan drámákat, amelyek szavakba nem foglalható jelentést hordoznak
számunkra.
Ez lehet az a játék, amelyben kedvüket lelik az "istenek", amelyből
minden irányban teremtés, alkotás sarjad ki. Talán így reagálunk a bennünk
élő istenekre: a belső tudás szikráira, amelyek meghaladják háromdimenziós
ismereteinket.
Seth kivezethet bennünket megszokott korlátaink közül, egy olyan birodalomba,
amely jog szerint a miénk – akár testben élünk, akár nem. Lehet,
hogy ő a közös Énjeink szava, amikor kijelenti: "miközben tudatos
testként éltek, emlékezzetek arra, milyen volt és milyen lesz test nélkül élni, szabadon áradó energiaként, név nélkül, de olyan hanggal, amelynek a megszólaláshoz nincs szüksége nyelvre, olyan alkotóerővel, amelynek
nincs szüksége testre. Mi ugyanazok vagyunk, mint ti – kifordítva."
Nem számít, mit gondolok Sethről vagy a valóság természetéről, ez a kézirat
önállóan, könyvként mindenképpen megállja a helyét. Rajta vannak Seth személyiségjegyei,
hiszen minden könyv magán hordozza alkotója ujjlenyomatát – nem jobban,
és nem is kevésbé. A benne foglalt gondolatok megérdemlik a figyelmet, a forrásuktól
függetlenül is, és megfordítva, éppen amiatt is.


Amikor rendszeres üléseink elkezdődtek, arra gondoltam, hogy a szövegeket a
sajátomként adom ki, hogy értékükön méressenek meg, ne merüljenek fel kérdések a
forrást illetően. Ez azonban nem tűnt igazságosnak, mert a módszer, amellyel a Sethszövegek
létrejönnek, része a mondanivalónak, és meg is erősíti azt.
Seth diktálása úgy jelenik meg a következő lapokon, ahogyan kaptuk, változatlan
sorrendben. Egyetlen bekezdést sem vettünk el belőle, és nem tettünk hozzá. Seth
minden kétséget kizáróan különbséget tud tenni a beszélt és az írott nyelv között. A
csoportos ülések sokkal kötetlenebbek, gyors pengeváltások élénkítik őket. Ez a
könyv inkább a magánszeánszokra hasonlít, amelyeken a Seth-szövegek túlnyomó
többségét kaptuk. A hangsúlyt itt sokkal inkább a tartalomra helyezi; az írott, nem a
kimondott szó erejére hagyatkozik. Néhány kivételtől eltekintve nem változtattunk Seth mondatszerkesztésén sem.
(Olykor előfordult például, hogy egy-egy hosszú mondatot szétszedtem két rövidre.)
A központozás nagy részét maga Seth írta elő diktálás közben. Ilyenkor az olvasás
megkönnyítése érdekében a szövegben egyszerűen a jelzett helyre illesztettük a gondolatjelet,
a pontosvesszőt vagy a zárójelet, és elhagytuk a rájuk vonatkozó előírást.
Ahol Seth idézőjelet kívánt, ott kettős idézőjelet, "macskakörmöt" használtunk; más
helyeken, ahol a szövegösszefüggés megkívánta, az idézőjel helyén «kettős nyilat»
alkalmaztunk. Seth előírásai szerint egyes szavak, szövegrészek aláhúzva szerepelnek.
Seth mondatai gyakran igen hosszúak, különösen az élő beszéddel összehasonlítva,
mégsem téved el bennük: sem nyelvtanilag, sem értelmileg nem zavarodik bele
soha. Ha ilyen jelenséget fedeztünk fel a szövegben, elővettük az ülés eredeti jegyzőkönyvét,
és mindig az derült ki, hogy másolás közben csúszott be a hiba. (Magamon
kiváltképp megfigyelhettem ennek veszélyét, mert egy időben megpróbáltam magnóra
diktálni a leveleimet, feltűnően csekély sikerrel. Az első néhány mondat után csak
nagy nehezen tudtam fejben tartani, mit mondtam addig, és milyen megfogalmazást
használtam.)


A kéziratszerkesztés főként a Rob jegyzetein végzett munkából állt: a nagyközönség
számára érthetőbbé tette őket. Egyes esetekben a könyvhöz nem tartozó anyagot is beiktattunk, ha úgy ítéltük, hogy az átadás módjával megvilágít, vagy esetleg magával
Sethtel kapcsolatban közöl valamit. Mint az Rob jegyzeteiből is kiderül, Seth
közvetlenül a könyv befejezése után kezdte diktálni a Függeléket. Fura módon én
nem tudtam arról, hogy Seth már a Függeléknél tart, ezért több napon át azon törtem
a fejem, hogy arról melyikünknek kell majd gondoskodnia – ha pedig Sethnek, akkor
vajon mikor fog hozzá.
Még egy érdekes megjegyzés ezzel kapcsolatban. Én a saját írásaimat három
piszkozatban készítem el, és gyakran még ezután sem vagyok elégedett velük. Ez a
könyv viszont a végső formájában diktálódott. Seth hűségesebben követte saját vázlatát,
mint én valaha a magamét. Esetenként persze el is tért tőle, amihez minden írónak
joga van.


Innentől kezdve Seth önmagáért beszél.

 

Jane Roberts
Elmira, New York,
1971. szeptember 27.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.