Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Eckhart Tolle- A most hatalma

Eckhart Tolle – A most hatalma

 

 

 

ELŐSZÓ

 

Az azúr színű égboltba takart, lemenő Nap narancssárga sugarai néha olyan hatalmas szépség pillanataival ajándékoznak meg minket, hogy hirtelen csaknem beleszédülünk. Lábunk földbe gyökerezik, s tekintetünk szinte megdermed. A pillanat pompája elkápráztat bennünket, kényszeresen fecsegő elménk elnémul, és nem röpit ki minket gondolataival az itt és mostból. A ragyogásban fürödve úgy érezzük, mintha kapu nyílt volna meg egy másik valóságba, amely állandóan jelen van, mégis ritkán észleljük. Abraham Maslow „csúcsélménynek" nevezte ezeket a ritka pillanatokat, hiszen ilyenkor az élet legmagasabb szintű megtapasztalásával találkozunk. Boldogságra ébredünk, hirtelen a közönséges, világi birodalom határain túl találjuk magunkat. A „bekukkantás" pillanatainak is nevezhetnénk ezeket a ritka alkalmakat. Rövid időre ilyenkor maga a Lét örök birodalma tárul föl előttünk. Ha csak rövid másodpercekre is, de valódi önmagunkhoz térünk haza.

 

„Ó..." - sóhajtunk fel. „Olyan nagyszerű!... Bárcsak ebben az állapotban maradhatnék!" De hogy lehetne állandóan így maradni? Az elmúlt 10 évemet annak szenteltem, hogy erre rájöjjek. Kutatásaim során az a megtiszteltetés ért, hogy korunk legmerészebb. legihletettebb és legvilágosabban látö úttörőivel beszélhettem, azokkal, akik az orvostudomány, a természettudomány, a pszichológia, az üzleti élet, a vallás, a spiritualitás és az emberi képességfejlesztés területén tevékenykednek. Ezek az - egymástól sokszor nagymértékben különböző - emberek egybehangzóan úgy vélik, hogy az emberiség evolúciós fejlödésének folyamatában minőségi ugrás következett be. Gyökeres szemléletváltás zajlik, világképünk jelentősen módosul. Két sarkalatos kérdésre keressük a választ: „kik vagyunk?" és „milyen a világegyetem, amelyben élünk?" Alapvetően e kérdésekre adott válaszaink határozzák meg személyes kapcsolataink minőségét a családban, barátaink között és a munkahelyi, főnök-alkalmazott viszonylatokban. S-egy más szinten végső soron ezek határozzák meg a társadalmat is.

 

Nem csoda, hogy a napjainkban kialakuló világszemlélet hitrendszerünk több olyan tényezőjét is megkérdőjelezi, amelyet a nyugati világ igaznak tart:

 

1. mítosz: az emberiség elérte fejlődésének tetőpontját.

 

Michael Murphy. Esalen társalapítója, az összehasonlító vallástudomány, az orvostudomány, az antropológia és a sportok tanulmányozására támaszkodva azt a kihívó álláspontot képviseli, miszerint az emberi fejlődésnek léteznek az eddig elértnél lényegesen magasabb szintjei is. Amikor valaki eléri a spirituális érettségnek ezeket a magasabb tokait, akkor különleges képességek nyílnak meg benne a szeretet, az életerő, a személyiség, a testi tudatosság. az intuíció, az érzékelés, a kommunikáció és az akarat területein.

 

Első lépés: fölismerni ezen szintek létezését. (A legtöbb ember sajnos nem jut el idáig.) Csak ezután lehet, tudatos szándékkal, elkezdeni a különböző metódusok alkalmazását.

 

2. mítosz: teljesen elkülönülve élünk egymástök a természettől és a kozmosztól.

 

Az .,ö más, mint én" mítosza felelős a háborúkért. a bolygón elkövetett számtalan erőszakért és az emberi igazságtalanság mindenféle megnyilvánulásáért. Hisz kinek jutna eszébe megbántani egy másik lényt, ha saját személye részeként tapasztalná öt meg? Stan Grof, a tudatosság rendkívüli állapotait kutatva, a következőkre jutott: „A vizsgálatok szerint valamennyiünk pszichéje és tudatossága kapcsolatban áll a „Minden Létezővel”, mert valójában nincsenek végérvényes határok a test/ego és a lét teljessége között."

 

Az ima gyógyító erejével kapcsolatos tudományos kutatások remekül alátámasztják a dr. Larry Dossey által kidolgozott alapelveket, az ún. „harmadik korszak orvoslásának" alapelveit. Dossey szerint az egyik ember gondolatai és gyógyító szándékú hozzáállása befolyásolhatják a másik emberben zajló élettani folyamatokat. Ez alapvető ellentétben áll a medicina jelenleg elfogadott. „második korszakának" hitrendszerével és gyógyítási módszerével. A pillanatnyilag érvényben levő, akadémikus tudomány világképe és fizikai alapelvei szerint ugyanis ilyen ráhatás nem létezik. A - nagyrészt már nyilvánosságra került-tények mégis éppen ezt a gyökeres szemléletváltást igénylő újdonságot bizonyítják.

 

3. mítosz: csak a fizikai világ létezik.

 

A materialisztikus beállítottságú, tradicionális természettudomány abból a feltételezésből indul ki, hogy semmi sem létezik, ami nem mérhető laboratóriumban, és ami nem vizsgálható az öt érzékszerv, illetve az azok érzékenységét megnövelő műszerek segítségével. Ami ezen kívül esik, az már „nem valóságos". Ennek azonban az a következménye, hogy a valóságot a fizikai valóságra szűkíti le. A valóság spirituális területe - vagy amit a nem fizikai dimenziók valóságnak nevezhetnénk-ily módon száműzetésre kárhoztatott.

 

Ez ellentétben áll az „örök filozófiával", azzal az általánosan elfogadott szellemi vonulattal, amely áthidalja a történelmi korokat, vallásokat, hagyományokat és kultúrákat, és amely a valóságnak egymástól eltérő, de a fizikaival összefüggő dimenzióit írja le. Ezek a legsűrűbb és legkevésbé tudatos rétegtől-amelyet „anyaginak" is nevezhetnénk-a legkevésbé sűrű és legtudatosabb-spirituális - dimenziókig ívelnek.

 

Érdekes módon a realitásnak ezt a kiterjesztett modelljét vázolják fel számunkra olyan elméleti szakemberek is, mint Jack Scarfetti, aki leírja a fénysebességen túli utazást. Ő ehhez már a valóság más dimenzióit használja fel. Vagy gondoljunk a legendás fizikus, David Bohm munkásságára, aki többdimenziós modelljében a valóság kifejezhető (fizikai) és „burkolt" (nem fizikai) részeit mutatja be.

 

S ez nem csupán elmélet! Franciaországban az 1982-es „szemléletkísérlet" (Aspect Experiment) azt bizonyította be, hogy két összekapcsolódott kvantumrészecske, amelyeket szétválasztottak, majd hatalmas messzeségbe eltávolítottak egymástól, valahogy mégis összeköttetésben maradtak egymással. Ha az egyik részecskét megváltoztatták, a másik szintén megváltozott, méghozzá időkülönbség nélkül! A tudósok még nem ismerik ennek a fénysebességet túlszárnyaló jelenségnek a magyarázatát, bár egyes elméleti szakemberek arra következtetnek, hogy a részecskék kapcsolódása a magasabb dimenziók kapuin keresztül történhet meg.

 

Tehát - ellentétben azzal, amit a hagyományos világszemléletnek elkötelezett szakemberek állítanak-azok a befolyásos, úttörő feladatra vállalkozó kutatók, akikkel beszéltem, arra a következtetésre jutottak, hogy még nem értük el az emberi fejlődés csúcsát: hogy össze vagyunk kapcsolódva, és nem az élet többi részétől elkülönülten létezünk; s hogy a tudatosság teljes skálája magába foglalja egyrészt a fizikai dimenziót, másrészt a valóság nem fizikai dimenzióinak sokaságát.

 

Ez a világkép gyökereiben új lehetőséget kínál. Ahelyett, hogy önmagunkat, másokat és az élet egészét kicsiny, földi énünkön keresztül szemlélnénk, amely az idő keretei között születik és él, a lélek szemén át pillanthatjuk meg valódi létünkéi és valódi énünket. Egyre több ember lép föl erre a magasabb létszintre.

 

Eckhart Tollé A most hatalma című könyvével jogosan foglalja el helyét a világ tanítóinak különleges csoportjában. Eckhart üzenete a következő: az emberiség problémája mélyen gyökerezik, magában az elmében. Vagyis helyesebben: az elmével való téves azonosulásunkban.

 

A jelen pillanat éberségét elvesztő, sodródó tudatunk hajlamossá tesz minket arra, hogy a legkisebb ellenállás ösvényét kövessük, márpedig életünkben ez űrt hoz létre. Az idő kötöttségében élő elme-a számára rendelt hasznos szolga szerepéből kilépve kitölteni igyekszik ezt az űrt, és mesternek kiáltja ki önmagát. Mint a virágról virágra röppenő pillangó, elménk hol a múlt eseményeibe merül el, hol saját rendezésű filmjeit vetítve rajzolja elő a jövőt. Ritkán pihenünk meg az itt és most óceáni mélységeiben. Pedig csakis itt - és most -történhet meg, hogy rábukkanunk igazi énünkre, amely fizikai testünkön túl -az érzelmek és a fecsegő elme világán is túl - találhatö meg.

 

Az emberi fejlődést megkoronázó dicsőséget nem érvelő- és gondolkodóképességünk hozza el számunkra, még ha ez is különböztet meg minket az állatoktól. Az intellektus azonban, az ösztönhöz hasonlóan, csupán utunk egy állomása. Végső célunk, hogy újra összekapcsolódjunk esszenciális lényünkkel, és a fizikai világban, pillanatról pillanatra, kifejezzük rendkívüli, isteni valóságunkat. Mondani könnyű... Ma még kevesen vannak, akik elértek már az emberi fejlődésnek ebbe a szakaszába.

 

Szerencsére azonban akadnak vezetők és tanítók, akik segítenek bennünket az úton. Eckhart óriási ereje nem abban nyilvánul meg, hogy szórakoztató történetekkel gyönyörködteti az olvasót, vagy hogy gyakorlativá teszi az elvontat, és hasznos technikákat

 
 

ad a kezünkbe. Egy olyan ember személyes tapasztalata varázsol el minket, aki már tudja a titkot. Szavai olyan erőt sugároznak, ami csak a legünnepeltebb spirituális tanítóknál érezhető. A nagyobb valóság mélységeiből táplálkozva Eckhart fénylő utat nyit számunkra, amin bárki csatlakozhat hozzá.

 

És mi történik, ha valóban többen csatlakoznak hozzá? A világ átalakul, jobbá váluk. A lét örvényének tölcsérében eltünö félelmek hordalékát új értékek váltják föl. Egy új civilizáció születik.

 

Azt kérdezed, hol a bizonyíték arra, hogy ez a nagyobb valóság valóban létezik? Tegyük fel, tudósok csapata állítja: a banán keserű, és állításuk igazolására tudományos bizonyítékokat sorakoztatnak fel. Csak annyit kell tenned, hogy egyszer megkóstolsz egy banánt... Végső soron nem az elvi álláspontoknak van valódi bizo­nyító erejük, hanem a benned és körülötted lévő, megszentelt élet megérintésének.

 

Eckhart Tolle mesteri módon nyitja meg számunkra ennek lehetőségét.

 

Russ DiCarlo Az lJton egy új valagnézet felé: beszélgetések az élen (Towards A New World View: Conversations at the Leading Edge) című könyv (Erie. Pennsylvania, USA) szerzője. 1998 január

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.