Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Eckhart Tolle - Új Föld

ELSŐ FEJEZET (részlet)

Az emberi tudat kivirágzása

 

Felidézés

A Föld 114 millió évvel ezelőtti reggele, kevéssel napkelte után: a bolygón legelőször jelenik meg virág, s kinyílik, hogy befogadja a Nap sugarait. E jelentős, a növények életében evolúciós átalakulást jelző pillanatot megelőzően a bolygót már évmilliók óta borította növényi vegetáció. Az első virág valószínűleg nem élt hosszú ideig, s a virágok sokáig bizonyára ritka és elszigetelt jelenségek maradtak, mert a körülmények még nem kedveztek bolygószerte való megjelenésüknek. Ám a kritikus küszöb egyszer mégis csak elérkezett, s azon a napon az egész bolygón hirtelen szín- és illatrobbanás zajlott le. (Bár akkor nem volt még ott ezt érzékelő tudat.)

Sokkal később ezek a finom és illatozó lények, amelyeket virágoknak nevezünk, egy másik faj tudatfejlődésében kaptak fontos szerepet. Az embereket rendkívüli mértékben vonzották és lenyűgözték a virágok. Az emberi lények tudatfejlődése során valószínűleg a virág volt az első olyan dolog, amit nem hasznossága miatt, más szóval nem az életben maradásukban betöltött szerepe miatt értékeltek. A virágok számtalan művészt, költőt és misztikust ihlettek meg. Jézus azt javasolja, hogy merengjünk el a virágok fölött, és tanuljunk tőlük élni. Buddháról azt mesélik, hogy egy alkalommal „szótlan szentbeszédet” tartott: kezébe vett egy virágot, majd merengve nézte. Némi idő után a jelenlevők egyike, Mahakasyapa szerzetes, elmosolyodott. Azt mondják, egyedül ő értette meg a prédikációt. A legenda szerint ezt a mosolyt (más szóval: felismerést) adta tovább az egymást követő huszonnyolc mester, és sokkal később ez vált a zen gyökerévé.

A virág szépségének meglátása rá tudott ébreszteni embereket – még ha csak rövid időre is – arra a szépségre, ami legbensőbb lényük, valódi természetük esszenciális (lényegi) része. A szépség első fölismerése az emberi tudatfejlődés egyik legjelentősebb eseménye volt. Az öröm és a szeretet érzése esszenciájában kapcsolódik ehhez a felismeréshez. Anélkül, hogy annak teljesen tudatában lennénk, a forma szintjén a virágok annak a kifejeződései lettek számunkra, ami bennünk a legmagasabb rendű, legszentebb és végső soron formamentes. A virágok, amelyek tünékenyebbek, éteribbek és finomabbak, mint azok a növények, amelyekből előemelkedtek, egy másik birodalom hírnökeinek, a fizikai formák világa és a formamentes között húzódó hidaknak a szerepét kapták. Nemcsak az illatuk volt olyan, amit az emberek finomnak és kellemesnek tartottak, hanem emellett a lélek világából is „illatot” hoztak. Ha a „megvilágosodás” szót a hagyományosan elfogadottnál tágabb értelemben kezeljük, akkor tekinthetünk úgy a virágokra, mint a növények megvilágosodására.

Bármely világ – ásványvilág, növényvilág, állatvilág vagy embervilág – bármely életformájáról azt mondhatjuk, hogy „megvilágosodáson” megy keresztül. Ez azonban rendkívül ritka jelenség, mert az már több mint evolúciós előrelépés: fejlődése folyamatosságának megszakadását, a Lét egy teljesen eltérő szintjére való ugrást, és legfőképp az anyagiság csökkenését jelenti.

Mi lehet súlyosabb és áthatolhatatlanabb a kőnél, minden forma legsűrűbbjénél? Néhány kő molekuláris szerkezete mégis változáson megy keresztül, kristállyá alakul, s a fény számára így már átjárhatóvá válik. Egyes széndarabok, elképzelhetetlenül hatalmas hő és nyomás hatására gyémánttá válnak, illetve bizonyos nehéz ásványok egyéb drágakövekké.

A legtöbb csúszómászó hüllő, minden teremtmény legföldhözragadottabbja, évmilliók óta változatlan maradt. Néhányuk azonban tollat és szárnyat növesztett, és madárrá vált, legyőzve így a gravitáció erejét, amely őket oly sokáig fogva tartotta. Nem a csúszó-mászó mozgásuk vagy a járásuk vált jobbá, hanem „transzcendáltak”: teljesen felülemelkedtek a csúszásmászáson és járáson.

Az emberi lélek számára időtlen idők óta különösen jelentős szerepet játszottak a virágok, a kristályok, a drágakövek és a madarak. Persze, ők is – mint minden életforma – a mögöttes, egyetlen élet, egyetlen tudat pillanatnyi ideiglenes, múló megnyilvánulásai. Különleges jelentőségük és a tény, hogy az emberek csodálják őket és vonzódnak hozzájuk, éteri jellegüknek tulajdonítható.

Ha az emberek érzékelésében van bizonyos fokú jelenlét – csöndes és éber figyelem –, akkor képesek érezni a minden teremtményben, minden életformában levő isteni életesszenciát, és felismerni, hogy az ugyanaz, mint saját esszenciájuk, s ezért úgy szeretik őket, mint önmagukat. Anélkül azonban a legtöbb ember csak a külső formát látja, s nincs tudatában a belső lényegnek, ahogy saját lényegének sem, és önmagának csupán testi és lélektani formájával azonosul.

A virág, a kristály, a drágakő vagy a madár esetében azonban még a kevés vagy semennyi jelenléttel rendelkező ember is olykor megérzi, hogy több van bennük, mint az adott forma fizikai léte, jóllehet nem tudja, hogy emiatt vonzódik hozzájuk. Egyszerűen affinitást érez irántuk. Éteri természetük miatt formájuk kisebb mértékben homályosítja el a bennük lakozó lelket, mint az más életformák esetében történik. Kivételt ez alól az újszülött életformák képeznek: csecsemők, kölyökkutyák, kismacskák, bárányok stb. Ők törékenyek, finomak, még nem ágyazódtak szilárdan az anyagiságba. Rajtuk keresztül átragyog a nem evilági ártatlanság, édesség és szépség. Ők a még viszonylag érzéketlen embereket is felvidítják.

Ha éberen elmerengsz egy virág, kristály vagy madár láttán, anélkül, hogy azt gondolatban megneveznéd, számodra az a formamentesbe nyíló ablakká válik. Megnyílik egy belső „rés” – ha mégoly csöppnyi és tünékeny is –, amely a lélek világával teremt összeköttetést. Ezért játszott ősidők óta e három „megvilágosodott” életforma oly fontos szerepet az emberi tudat fejlődésében. Ezért lett például a lótuszvirág közepében ülő drágakő a buddhizmus központi jelképe, és ezért jelzi a fehér madár, a galamb, a kereszténységben a Szentlelket. Ők készítették elő a talajt a planetáris tudat még mélyebb megváltozásához, amire az emberi faj jelöltetett ki. Ez az a spirituális fölébredés, amelyet kezdünk megtapasztalni.

E könyv megírásának célja

Készen áll-e az emberiség a tudat átalakulására, az olyan radikális és mély, belső „kivirágzásra”, hogy ahhoz viszonyítva a növények virágzása – bármily gyönyörű is az – annak csupán halovány visszfénye? Képesek-e az emberi lények elveszíteni kondicionált (beidegződött, beprogramozódott) elmestruktúráik „sűrűségét”, és úgymond olyanokká válni, mint a kristályok vagy a drágakövek: áttetszővé a tudat fénye számára? Le tudják-e győzni az anyagelvűség és az anyagiság lehúzó nehézségi erejét, és fölül tudnak-e emelkedni a formával való azonosuláson, ami az egót a helyén tartja, és arra kárhoztatja őket, hogy saját személyiségük rabságában sínylődjenek?

Az ilyen átalakulás lehetősége képezte az emberiség hatalmas, bölcs tanításainak központi üzenetét. A hírnökök – Buddha, Jézus és mások, akik közül nem mindenki vált ismertté – voltak az emberiség korai „virágai”. Ők előfutárokként, ritka és értékes lényekként jártak itt. A széles körű „virágzás” az ő korukban még nem volt lehetséges, s üzenetüket nagymértékben félreértették, és gyakran durván eltorzították. Bizonyosan állítható, hogy – a kisebbséget leszámítva – tanításuk nem alakította át az emberi viselkedést.

Vajon nagyobb mértékben áll-e készen az emberiség most, mint azon korai tanítók korában? Miért lenne így? Mit tehetsz – ha tehetsz bármit is –, hogy ezt a belső váltást létrehozd vagy felgyorsítsd? Mi jellemzi a régi, egós tudati állapotot, és milyen jelekből ismerhető fel az új tudatosság? Ezekről és más alapvető kérdésekről lesz szó ebben a könyvben. Ám ami ennél fontosabb: ez a könyv maga is olyan eszköz az átalakuláshoz, ami a felbukkanóban levő, új tudatosságból született. Az itt taglalt gondolatok és fogalmak ugyan fontosak lehetnek, jelentőségük mégis csupán másodlagos. Nem többek, mint a felébredéshez vezető útjelző táblák. Olvasás közben egyfajta váltás történik benned.

E könyv megírásának nem az a célja, hogy elméd tartalmához új információt vagy hitet adjon, vagy hogy bármiről is megpróbáljon meggyőzni, hanem hogy tudatállapot-váltást idézzen elő, vagyis: fölébredést. Ebben az értelemben ez a könyv nem „érdekes”. Az érdekes azt jelenti, hogy távolságot tarthatsz az olvasottaktól, hogy elmédben eljátszhatsz az elvekkel és fogalmakkal, egyetértve vagy egyet nem értve velük. Ez a könyv rólad szól. Vagy megváltoztatja a tudati állapotodat, vagy semmitmondónak találod. Csak azokat képes fölébreszteni, akik készen állnak rá. Még nem mindenki áll készen, sokan azonban igen, és minden egyes fölébredő személlyel nő a lendület a kollektív tudattalanban, s ezért a változás már könnyebbé válik a többiek számára. Ha nem tudod, mit jelent a fölébredés, olvasd tovább e könyvet. Csak a fölébredés révén tudhatod meg e szó valódi jelentését. Egy futó bepillantás elegendő a fölébredés folyamatának beindításához, s az visszafordíthatatlan lesz. Egyesek számára ez a futó bepillantás e könyv olvasása közben következik be. Sok más emberben, akik talán észre sem vették, a folyamat már elkezdődött. E könyv segít nekik észrevenni azt. Egyeseknél átélt veszteség vagy szenvedés hatására vette kezdetét; másoknál azáltal, hogy spirituális tanítóval vagy tanítással kerültek kapcsolatba, elolvasták A most hatalma című könyvet, vagy elolvastak valami más, spirituálisan szintén eleven és ezért átalakító hatású könyvet; vagy az elmondottak bármely kombinációja kapcsán. Ha az ébredés folyamata elkezdődött benned, e könyv olvasása fel fogja azt gyorsítani és erősíteni.

A felébredés nélkülözhetetlen része: felismerni a föl nem ébredt énedet, az egódat, amint az gondolkozik, beszél és cselekszik; valamint felismerni a kollektívan kondicionált elmefolyamatokat, amelyek a föl nem ébredt állapotot fenntartják. Ezért mutatja be e könyv az ego fontosabb aspektusait, s hogy azok miként működnek individuálisan és kollektívan, tehát az egyedben és a közösségben. E kérdés vizsgálata két ok miatt fontos. Az első: amíg nem ismered az ego működése mögött megbúvó alapmechanizmust, addig azt nem veszed észre, s emiatt az újra és újra rászed: eléri, hogy újra és újra azonosulj vele. Ez azt jelenti, hogy a téged álnokul megtévesztő „lény” átveszi fölötted az uralmat, s úgy tesz, mintha ő te lennél. A másik ok: maga a felismerés is a felébredés egy módja. Amikor felismered magadban a tudattalant, akkor ami lehetővé teszi a felismerést: az a megjelenő tudat, az a fölébredés. Nem harcolhatsz az egóval, és nem győzheted le, ahogy a sötétséggel sem harcolhatsz. Mindössze a tudat fényére van szükség. Te az a fény vagy.

 

elolvas

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.