Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Betty J. Eadie - Átölel a fény

Előszó

 

 

 

 

Többet tanultam a halálközeli élményekről az Átölel a Fény elolvasása során, mint bármely tapasztalatból életemben, beleértve a halálközeli élmények tíz évi tanulmányozását, és a klinikai halálukból újraélesztett gyerekekkel és felnőttekkel készített interjúimat is. Az Átölel a Fény nem egyszerűen Betty Eadie története, aki egy műtét során meghalt, majd visszatért az életbe, hanem tulajdonképpen egy utazás ennek az életnek az értelmébe. Emlékszem egy fiatal fiúra, aki szívmegállásából újraélesztve azt mondta a szüleinek: „Egy csodálatos titkot kell, hogy elmondjak nektek - egy lépcsősoron kapaszkodtam fölfelé a mennybe". Ez az ifjú ember túlságosan fiatal volt hozzá, hogy megmagyarázza, hogyan is érti azt. Ez a könyvugyanazt a csodás titkot hordozza. Ez nem a halál utáni élet titka, ez az élet titka.

 

 

 

 

A halálközeli élmény tulajdonképpen a meghalás átélése. Mindnyájan átéljük, ha meghalunk- gazdag és szegény, gyilkos és szent. Valaha úgy gondoltam, hogy ha meghalunk, egyszerűen belépünk a sötétségbe, és befejezzük életünket. Mint intenzív osztályos orvos számos gyereket és felnőttet láttam meghalni, és soha nem láttam rá okot, hogy másként gondoljam. Csak miután rászántam az időt, hogy kikérdezzem a klinikai halálukat átélteket: milyen élményeik voltak, tudtam meg, hogy a meghalás gyakran örömteli és szellemi folyamat. Nem sötétség vár bennünket az életünk végén, sőt inkább egy szerető fény - egy fény, mondta az egyik gyerek, amelyikben „egy csomó jó dolog van".

 

 

 

 

A halálközeli élményeket nem az agy oxigénellátásának hiánya vagy drogok, vagy a halálfélelem által kiváltott pszichológiai stressz okozza. Közel húsz évi tudományos kutatás azt bizonyítja, hogy azok az átélések egy teljesen természetes és normális folyamat eredményei. Már ki is mutattunk az agyban egy területet, amely lehetővé teszi, hogy ilyen átélésünk legyen. Ez azt jelenti, hogy a halálközeli élmények teljesen valóságosak, és nem az elme hallucinációi. Ugyanolyan valóságos ez, mint bármilyen más emberi képesség; valóságos, mint a matematika, valóságos, mint a nyelv.

 

 

 

 

Alig nyolc éve, hogy kutatócsoportom a washingtoni egyetemen és a seattle-i gyermekkórházban közzétette ezt az információt, az Amerikai Orvosszövetség gyermekgyógyászati lapjaiban. Jóllehet ezeket a vizsgálatokat megismételték kutatók szerte a világon, köztük a floridai egyetemen, a bostoni gyermekkórházban, a hollandiai Utrecht Egyetemen, a nagyközönség előtt még mindig nem elég széles körben ismertek. Sajnos társadalmunk még mindig nem tette magáévá azt a haladást, amelyet a halál folyamatának megértésében az utóbbi két évtizedben elért a tudomány. Kétségbeejtő szükség lenne ránevelni önmagunkat, hogy ugyanannyira vagyunk szellemi lények, mint amennyire biológiai mechanizmusok. Társadalmunk megannyi problémája, köztük az egészségügyi ellátás válsága, a méltó halál, a kapzsiság kultusza (amely csődbe vitte a gazdaságot), az otthon nélküli nők és gyermekek miatti nemzeti szégyen mind annak a felismerésnek a hiányából fakad, hogy szellemi lények vagyunk, akik kölcsönösen függünk egymástól.

 

 

 

 

Az Átölel a Fény arra tanít bennünket, hogy egyéni életünk fontos és jelentőségteljes. Újra és újra meglep, hogy akik az életük végén belépnek Isten világosságába, milyen szép és egyszerű üzenettel térnek vissza: „A szeretet mindenekfelett... A szeretetnek kell uralkodnia... Mi magunk alakítjuk a környezetünket a gondolatainkkal... Azért lettünk ideküldve, hogy teljes életet éljünk, hogy gazdagon éljünk, hogy örömöt találjunk saját alkotásainkban, hogy megtapasztaljuk mind az eredménytelenséget, mind a sikert, hogy használjuk szabad akaratunkat életünk kiteljesítése és megnövelése végett". Betty nem egy új egyház megalapításának grandiózus kívánságával tért vissza a klinikai halálból, vagy hogy betegségekre csoda-gyógyírt találjon ki, sokkal inkább a szeretet egyszerű üzenetével. A halálközeli élmény jelentősége olyasmi, amit mindnyájan igaznak ismerünk, de amit elfelejtettünk: „Azért vagyunk, hogy szeressük egymást. Kedvesnek, türelmesnek kell lennünk, nagylelkűen szolgálnunk egymást".

 

 

 

 

Ez a könyv valójában a halálközeli élmények szövegkönyve, amely egyszerű és csodálatos történetként íródott meg, hogy mindenki megérthesse. Nekem soha nem volt halálközeli élményem, de még olyan szellemi élményem sem, amelyet bizonyíthattam volna, és egy kissé kételkedtem abban, amit olyan sokan megosztottak velem. Az érteni vágyó szkeptikus számára bizonyára a legkeményebb dió felfogni, hogy milyen is lehet kívül lenni a fizikai testen, vagy hogy miként lehet a halál kellemes élmény. Betty Eadie könyve nagyszerű leírással illusztrálja az élmény állomásait, áthidalja ezt az akadályt, a megismerhetetlent felfoghatóvá teszi.

 

 

 

 

Amint haldokolni kezdett, érezte, hogy a teste egyre inkább gyengül. Aztán „egy energiahullámot éreztem. Szinte olyan volt, mintha valami megpattant vagy kieresztett volna bennem, és mintha valami hatalmas mágnessel a szellememet hirtelen kihúzták volna a mellkasomon keresztül fölfelé. Az első benyomásom az volt, hogy szabad vagyok. Semmi természetellenes nem volt ebben az élményben". Azután őrszellemekkel találkozott, akik hozzásegítették, hogy megértsen fontos dolgokat az életéről, majd pedig hogy átláthassa családi kapcsolatait. Segítettek neki a halálba való átmenetben. Belépett a sötétségbe, és egy sötét alagútban utazott; „úgy gondoltam, hogy ez lehet a halál árnyékának völgye - mondja. - Ennél nagyobb nyugalmat még soha életemben nem éreztem".

 

 

 

 

Az ő átélése válaszol olyan kérdésekre, amilyeneket évek óta tesznek fel nekem a halálközeli élményekkel kapcsolatban, és amelyekre soha nem voltam képes felelni. Leírja életének áttekintését odaát, és hogy mennyire nem mások ítélkeznek fölötte, hanem inkább önmaga. Megmagyarázza néhány negatív halálközeli élmény jelentését és okát, és hogy egyesek miért esnek olyan mélyen kétségbe az élmény hatására. Megmagyarázza, hogy az élet miért olyan nehéz gyakorta, és hogy miért történnek gyakran rossz dolgok jó emberekkel. Megmagyarázza, hogy emberek, akik meghaltak, gyakran miért ódzkodnak visszatérni a testükbe.

 

 

 

 

„A test ormótlan súlya és hidegsége visszataszító -mondja. - A szellemi szabadság öröme után ismét a hús foglyává lettem."

 

 

 

 

Bettynek nem csupán felnőttként volt halálközeli élménye, hanem föl volt már készítve rá egy gyerekkori halálközeli élménnyel. A gyerekeknek egyszerű és tiszta halálközeli élményeik vannak, amelyeket nem zavarnak vallási és kulturális elvárások. Ók nem nyomják el az élményt, mint ahogyan felnőttek gyakran teszik, és nem zavarják őket Isten megpillantásának szellemi következményei.

 

 

 

 

Soha nem felejtem el azt az ötéves kislányt, aki szégyenlősen mondta: „Beszélgettem Jézussal, és aranyos volt. Azt mondta, hogy még nincs itt az ideje, hogy meghaljak". A gyerekek sokkal gyakrabban emlékeznek halálközeli élményükre, mint a felnőttek, és átélésük eredményeképpen, úgy látszik, sokkal könnyebb számukra az az időszak, amíg elfogadják és megértik szellem voltukat, mint a felnőttek számára. Ha felnőttkorukban még egy halálközeli élményt élnek át, az rendszerint kivételesen markáns és teljes.

 

 

 

 

Betty Eadie emlékeztet bennünket, hogy a halálközeli élmények fontossága abban áll, amit az életről tanítanak. Alig néhány évszázada, hogy úgy döntöttünk: az embernek nincs lelke - s ennélfogva nincs élet a halál után. Ez egyenesen vezetett a természetellenes halálfélelemhez, amely átjárta az életünket, és megakadályozott bennünket abban, hogy teljes életet éljünk. Betty arra tanít bennünket, hogy a halál spirituális voltának ismerete nem vezet halálvágyhoz, hanem inkább ahhoz a vágyhoz, hogy sokkal teljesebben éljük le az életünket. „Most már tudtam, hogy valóban van Isten -mondja. - Többé már nem csupán valami egyetemes hatalomban hittem... Láttam egy szerető lényt, aki megteremtette a világegyetemet..."

 

 

 

 

Az egyik kislány elmondta nekem, hogy amikor meghalt, megértette: „volt egy újabb életem". Elmesélte, hogy bár hallott a mennyországról a vasárnapi iskolában, nem igazán hitt benne. Miután meghalt és visszatért az életbe, úgy érezte: „nem félek többé meghalni, mert mintha most már egy kicsit többet tudnék róla". Nem akart újra meghalni, sőt inkább megértette, hogy „az életet le kell élni, a fény majd későbbre való". Megkérdeztem tőle, hogy mennyiben változott meg az élmény következtében; hosszú ideig hallgatott, majd így szólt: „Jó dolog rendesnek lenni".

 

 

 

 

Az Átölel a Fény ugyanerre a leckére tanít: „Ha kedvesek vagyunk másokhoz, örömben lesz részünk". Betty megkérdezte Jézustól: „Azelőtt miért nem tudtam ezt ?”. A válasz így hangzott: „Mielőtt örömben lehetne részed, meg kell ismerned a szomorúságot". Ez az egyszerű megállapítás megváltoztatta a módot, ahogyan eddig az életet értettem. Valami, amit nem tudtam: ez a „mielőtt". Valójában hallottam egész életemben. Betty könyvének elolvasása után rájöttem; ez az én egész életemet is megváltoztatta, vissza kell kapcsolnom egyszerű igazságokra, amelyeket mindig is tudtam, csak nem vettem figyelembe.

 

 

 

 

Mint bennszülött amerikai indián, Betty gyermekként internátusból járt iskolába. Az iskolával szemben volt egy nagy tábla, felirattal: „Ahol nincs előrelátás, ott elpusztul a nép". Társadalmunk elveszítette saját szellemi hitének és előrelátásának a megértését. Ez egyenesen ahhoz a hajmeresztő zűrzavarhoz vezetett, amelyet a meghalásból csináltunk, amikor is a betegek kórházba dugva halnak meg, gépezetek hideg társaságában, nem pedig rokonok és barátok között. Elfelejtet-tük, hogyan kell meghalni, mivel a halál többé nem része mindennapi életünknek. Ugyanakkor elfelejtettük, hogy hogyan kell élni. Joseph Campbell, a nagy mitológus állapította meg, hogy számos mai problémánk a drogszedéstől a nagyvárosi erőszakig egyenesen szellemi látásunk kollektív hiányából ered. Elfelejtettük, hogy hétköznapi életünk szellemi értelemben fontos.

 

 

 

 

Nagy titkot hordoz az Átölel a Fény. Olyan titok ez, amelyet mindenki tud. Olyan titok, amelyet a nagy próféták és vezető szellemek kíséreltek meg elmondani évezredek óta. Betty úgy tanulta meg, hogy majdnem belehalt. Ereje abban áll, hogy megváltoztatja életünket.

 

 

 

 

Melvin Morse M. D.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.